GPS, a biztonság íze – Párizs megér egy istentiszteletet

A Franciaországi Magyar Protestáns Református Egyház havonta egyszer tart istentiszteletet. Bérelik a templomot. Nincs lelkipásztoruk, 25 éve minden hónapban más-más meghívott lelkész prédikál. Nagy Erika sárközújlaki- és Máthé Róbert vetési lelkész már szolgált ott. Ez év márciusának első vasárnapján a Szatmár-szigetlankai református lelkészre került sor, az ő élménybeszámolóját olvashatják az alábbiakban:

Meglepve, hálával és örömmel olvastam a meghívót pár hónappal ezelőtt: Párizsba mehetek prédikálni! Heddad Annamária ottani gondnokasszonnyal három évvel ezelőtt ismerkedtem meg Balatonfüreden a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) konferenciáján. Óriási megtiszteltetésnek éreztem meghívását.



Természetesen odaszökött a gombóc a torkomba: első repülőutam, hogyan találok oda, izgalom, drukk… Itthon közel vagyunk a háborúhoz, a diakóniai szolgálaton keresztül próbáltunk segítséget nyújtani, egy kicsit lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy itt kell hagyjam egy időre ezt a terepet és a csapatot.

Isten tenyerén eljutottam Párizsig. Jó élmény maga a repülés is. Csak közben azon gondolkodtam, hogyan lehet ezt istenhit nélkül gyakorolni. Egyáltalán élni, hogy lehet anélkül? Sokan teljesen természetesnek veszik: valami felszáll és rendben le is érkezik. Egy repülő sem maradt még fenn, ugye? De, ha ebbe úgy igazán belegondol az ember, nem száll el magától! Fenn lenni, és mégis alázatosnak maradni! – nem kis feladat.

Megérkeztem a Charles de Gaulle Reptérre. Már ott elámított az, hogy milyen modern körülmények között történik minden, s közben gondolkodtam, miről fogok ott prédikálni, hiszen nekik biztos megvan mindenük, jól élnek, vajon mire van szükségük? S aztán ahogy jöttem ki a reptérről, kb. egy tucat katona kalasnyikovval a kezében járt-kelt. Őrizték a rendet. Közben egy kislány zongorázott. Szürreális volt az egész. Lezsibbadtam. Iszkoltam kifelé! Azért máris hálát adtam, hogy nálunk ilyen nincs. Biztonság… – jó prédikációs téma.

GPS vezetett. Pontos leírást kaptam, hogy melyik metróra kell felüljek, hány megállót kell menjek, hogy eljussak a szálláshelyig. Gyönyörködtem a francia nyelvben, csodálatosan szépen hangzik. Valamit, egy-egy szót értettem belőle, de az nem sok. Vajon ilyen az is, amikor azt mondják: be szépen prédikált a tiszteletes úr!!! – de nem igazán értenek belőle semmit? … Megérkeztem a Liszt Ferenc Intézethez, ott volt a szálláshelyem. Ez egy párizsi magyar helyiség. A közelben van a második legnagyobb párizsi templom, a Saint Sulpice, miután leraktam a csomagom, első utam oda is vezetett, hogy hálát adja az útért. Éppen mise volt, szép számmal voltak jelen, mindenféle árnyalatban. Még akkor este elsétáltam a Notre Dame-ig, s megtekinthettem, ami megmaradt égési sérülése után.

„Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.” (Ady Endre)

„Nem halok meg, hanem élek.” (Zsolt 118,17)

Másnap aztán nyakamba vettem a lábam, amit lehetett megnéztem. Eiffel toronytól a Parc de Prince (PSG) Stadionig (kihagyhatatlan egy focidrukkernek, csak azt sajnálom, hogy a Stade De France-hoz nem jutottam el)… Csigát nem edtem, igazából a sok szép épület között egy ideig még enni is elfelejtettem.



Vasárnap Heddad Annamária gondnokasszonnyal sétáltunk a sanzelizén, meg a Sacre Coeur környékén. Elmondta nekem a párizsi magyar református gyülekezet történetét: A külföldön élő magyar állampolgárok gondozása évszázados múltra tekinthet vissza. A Párizsi Magyar Református Missziói Egyház 1925-ben jött létre. A korábban Franciaországban már tanulmányokat folytató Kulifay Imre (1908-1986) kinevezésével a párizsi magyar gyülekezet élén évtizedekig legendás lelkész állt, aki a második világháború alatt kivette részét az embermentésből, 1945 után pedig a Franciaországban és Belgiumban fogvatartott magyar hadifoglyok sorsán igyekezett könnyíteni, 1956-ban pedig az újabb menekülthullám fogadásán dolgozott. Jelenleg a párizsi gyülekezet havi egy istentiszteletét vendéglelkészek szolgálatával oldják meg immár 25 éve. Nem csak Magyarországról, de a határon túli Kárpát-medence egyházkerületeiből ill. Nyugat-Európa országaiben szolgáló – több mint 200 magyar református lelkész fordult meg eddig náluk. A Kárpát-medencei Generalis Konvent segíti a gyülekezetet vendéglelkészek küldésével…

IGEsziget! A Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség Facebook oldalán több mint háromszázszor jelentkeztem már be, az istentiszteletek közvetítésein kívül. Gondoltam én arra, hogy sokan nézik ezt Franciaországból is, de hogy ennyien?  Nem gondoltam volna. Sok kedves emberrel ismerkedtem meg úgy, hogy ők már ismertek. Megható élmény volt. A Szentlélek Protestáns templomot több gyülekezet is béreli. Előttünk egy dél-koreai protestáns gyülekezet tartott ott istentiszteletet: jó volt kicsit bekapcsolódni dicsőítésükbe. Ismertem az éneket magyarul. Jelen volt a Szentlélek a Szentlélekben.



Az igehirdetésem témája, mint ahogy fentebb írtam, adott volt: biztonság, vezetés. „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Péld 3, 5-6) Isten kész vezetni bennünket a Szentírás szavai keresztül, Szentlelke által, jeleket adva, hitben elöljárók tanácsaival és bölcsességével. Mi megfoghatjuk az ő kezét úgy is, hogy azt mondjuk: szeretlek, bízom benned, vagy azt: félek, vigyázz rám, vagy: tanácstalan vagyok, vezess! Az élet vándorának ez a legjobb GPS-e.

Közben kisgyermekek hangja is színesítette prédikációmat, aminek azért örülök, mert ez az élet és a jövő zaja. Minden gyülekezetünknek kívánom! Hálás vagyok a gyülekezet fogadásáért, és azért a szeretetért, amit Isten általuk adott nekem.

Másnap indulás hazafelé… Még egy gyors séta, egy kávé a demagógban… Bámészkodás, ámulás… és nem én lennék, ha ez nem történt volna meg: elkéstem a kijelölt repülőjáratot… de van következő járat. Következő esély. Ma még lehet, ma még szabad. Ez a jó a feltámadás hitével is. Nem mentem el az óceánig, de eszembe jutott Pál Ferenc római katolikus lelkész egyik meséje: Az óceánban kelnek föl a nagy és a kis hullámok. Ezek a hullámok természetesen mennek, mennek a part felé. Megy egy pici hullám, és mögötte meg egy hatalmas. A kicsi hullám vígan hullámzik ott, az óceánban, élvezi az életet. De ahogy egyre közelebb kerül a parthoz, hirtelen tudatosul benne, ahogy látja az előtte lévő hullámnemzedékeket, hogy mindegyik elenyészik ott a parton. Hirtelen rémült lesz, és próbálna lassítani, de mögötte megy a hatalmas hullám. Úgy fölkiált elkeseredve és kétségbeesetten: „Én is el fogok enyészni?” A nagy hullám mögötte azt mondja: „Jaj, te kicsi hullám! Nem tudod azt, hogy mi nem csak hullámok vagyunk, hanem ennek a hatalmas óceánnak mindig is a részei maradunk?”

Hálás vagyok, hogy ennek a nagy egésznek, – ami a világ, mint óceán, – egy számomra új darabját megismerhettem. Isten óvja református magyar testvéreinket, szerte e világon, ne olvadjunk be, adjunk ízt!